2006-ban kezdtem el foglalkozni a webfejlesztéssel, ami akkor még csak egyszerű statikus oldalak készítését jelentette. Idővel azonban rájöttem, hogy ez nem elég, így elkezdtem tanulni a PHP, MySQL és Javascript nyelveket is. Eleinte iskola mellett vállaltam munkákat és szabadidőmben készítettem saját oldalakat, scripteket, amik által fejlődtem.
Miután elvégeztem az iskolát, elhelyezkedtem egy webfejlesztő cégnél. Itt eleinte csak Sitebuild munkákat kaptam, de idővel bíztak rám programozási feladatokat is, amiknek köszönhetően egyre több tapasztalatot szereztem. Ha az időm engedte, mindig próbáltam minél tökéletesebben elvégezni a kapott feladatot és esetleg „extrákkal” kiegészíteni az adott oldalt. A főnökömnek köszönhetően megtanultam, hogy az apróságok nagyon sokat számítanak az oldalakon!
Az évek során sikerült nagy terheltségű (napi több milliós látogatottságú) rendszereken is dolgoznom, amikből sokat tanultam és eljutottam arra a szintre, ahol már nem csak a napi rutin feladatokat kell elvégezni, hanem előre tervezek, optimalizálok, megtanultam refaktorálni a kódot és adatbázist is. Mindezek mellett kicsit beleláttam az üzemeltetésbe, ezért jómagam is foglalkozok szerveroldallal.
Az életben szerencsésnek érzem magam a webfejlesztők között, mert azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Ha valamit el akarok érni, akkor azért kitartóan küzdök! Számomra fontos, hogy a kezemből kikerülő munka minőségi legyen, ezért nem sajnálom a ráfordított időt, amennyiben a munkáltató is engedi, hiszen az esetek többségében nincs idő mindenre, a munkával két héttel ezelőtt kell végezni, és a “tegnapra kell” sem ritka eset. Mindezek mellett igyekszem figyelni az új technológiákra, mert ez az a szakma, ahol ha nem figyelsz néhány hónapig, akkor lemaradtál...
Szabadidőmben szeretek biciklizni, snowboardozni, túrázni és új helyeket felfedezni. Amikor csak lehet igyekszem kimozdulni otthonról, mert nem jó csak fejlesztéssel foglalkozni és karakterekben látni a világot, a négy fal között non-stop.